2024.04.20, Szombat

A Mercedes 185 milliárd forintos beruházást indított el pénteken Kecskeméten. A projektben a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. új generációs kompakt autók gyártásával bővíti tevékenységét.

A Mercedes a kecskeméti fejlesztést márciusban jelentette be, az akkori közleményből a 250 millió eurós karosszéria üzem építése derült ki. Az új üzem létesítését a cég azzal az indokolta, hogy világszerte jelentős a kereslet a Mercedes-Benz kompaktautói iránt, ezek eladása tavaly 25 százalékkal nőtt.

A 185 milliárdos összeg kiemelkedő értéknek számít Magyarországon. Nagyságát jól érzékelteti, hogy az év első harmadában összesen 277 milliárdnyi beruházást számolt a mfor.hu elemzése. Abban az értékben benne volt a kecskeméti beruházás, de még csupán a korábban bejelentett 77 milliárddal - tehát a Mercédesé nélkül eddig összesen 200 millárd forintot jelentettek be idén a beruházásoknál.

Az új gyártást előkészítő, összességében 185 milliárd forintos beruházás pénteki alapkő-letételén Szíjjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter elmondta, a mostani fejlesztéssel a német cég magyarországi beruházásainak összértéke meghaladja az 500 milliárd forintot. Az 185 milliárd forintból 2018-ig új karosszériaüzem épül, a magyarországi telephely hatékony és innovatív berendezésekkel bővül.

A 99 ezer négyzetméter alapterületű új, csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére 80 milliárd forintot fordít a Mercedes-gyárat üzemeltető Daimler AG. A teljes beruházás keretében ugyanakkor a már meglévő üzemekben is fejlesztések történnek, bővül a kapacitás.

 

Önjáró robotokat is hoz a beruházás

A bacsmegye.hu a beszámolójában azt írja, a beruházásnak köszönhetően új robotokat is elhelyeznek a felületkezelési folyamatok kiszolgálására. Az újgenerációs kompakt járművek összeszerelésekor az alkatrészeket már kizárólag az önjáró robotok szállítják árukosarakban a logisztikai és árufelvételi zónából az összeszerelő szalaghoz. Az árukosaras rendszer nem csak lerövidíti a munkatársak által megtett távolságokat, de a gyors és egyszerű ellenőrzést biztosít: csak egy pillantást kell vetni az árukosárba, hogy minden alkatrész beépítésre került-e. Ez hatékonyan szolgálja a minőségbiztosítási rendszert is.

A kecskeméti gyárban alkalmazott innovációk a Mercedes-Benz globális termelési hálózatában is példaértékűnek számítanak.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. mintegy 4000 embernek biztosít munkahelyet, 2015-ben a kecskeméti gyár több mint 180 ezer kompakt autót gyártott. A cég 2015 év végéig 320 milliárd forintot fektetett be Kecskeméten.

(mti, bacsmegye.hu, magyarepitok.hu)

AktuálisKecskemétautóiparMercedes