2024.03.29, Péntek

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kedden aláírta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kapcsolódó támogatási szerződését Budapesten.

Az NFM sajtóközleményében az áll, a kormányhatározatban rögzített határidőre megtörtént forrásbiztosításnak köszönhetően a kivitelezők tavasszal megkezdhetik, és még idén befejezik a felújításokat. A munkálatok elvégzésére az állami közútkezelő feltételes közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésekkel rendelkezik. Ahogy arról a magyarepitok.hu is beszámolt február elején, a Magyar Közút által útjavításokra kiírt meghívásos közbeszerzést 13 cég nyerte, összesen nettó 51,9 milliárd forint értékű beruházásokat hajthatnak végre Magyarország hat régiójában.

A Magyar Közút február 18-án kötött öt évre szóló 401 milliárd forintos közhasznosságú szerződést a minisztériummal az országos úthálózat üzemeltetésére, és felújítására. Ennek keretében a kormány 2020-ig évente emelkedő összegű költségvetési támogatást biztosít a társaság számára feladatai színvonalas ellátáshoz. Ezt egészíti ki a kormány egy komplex útfelújítási programmal, ami 69 milliárd forintot biztosít a kedden aláírt szerződés keretében. A hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg, a program összesen 563 kilométert érint.

Az NFM közleménye úgy fogalmaz, az újabb 69 milliárd forinttal még több térség elérhetősége javul, csökkennek az utazási idők, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. A felújított utak legalább középtávon, de igénybevételtől függően akár hosszabb ideig is szolgálják a biztonságos közlekedést. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a jövőben is minden elérhető erőforrást mozgósít a hazai közutak szolgáltatási színvonalának emelése érdekében.

A közleményben az áll, az NFM középtávú felújítási finanszírozási programot készít az országos gyorsforgalmi, fő- és mellékúthálózatra. A javaslat elfogadása esetén 2017-től évente mintegy 1200 kilométernyi útszakasz rendbe tételét alapozhatja meg.

(magyarepitok.hu) 

Galéria

AktuálisútfelújításMagyar Közút Nonprofit Zrt.